Akkor lesz^*

Ne csak papolj!… Én köztük élek: ammóniák és bezárt ablakok… Már nem hiszek, kimondom bátran – és te se higgy, te babér-homlokú –, az idilli falu-romantikában… Vagy mégis kell, mint ritmus csermelyébe kép?   Hát állj akkor ide, de nem tógában és a lanttal, s csak lélekben, akár a rossz pap, de itt tavaszban, télben ázva dalolj köztünk egy vályogfalú házban! Előtted trágya és fölötted – nem úgy, mint olvastad görögben, hogy kagylós öblökből a párás tenger – rozskévék rothadt gőze száll… Strandok helyett csak sár és újra sár, s e század üvegbe formált fénye oly messze ég, mint álmodott kék, légi kikötőkbe… Hát nem hiszek, kimondom bátran,   és te se higgy, te kőlakó, szép babérhomlokú, az idilli falu-romantikában!   De hiszem, hogy gyors e század,   és tudom, csak akkor lesz nagyobb ha bennük a hitet, hogy itt is fölragyog,   műveddel úgy hagyod,   miként reménnyel ők a földeken hagyják a jó magot!