| Micsoda szétvert kövek a pálma |
| kétélű lándzsás mosolyába! – |
| Arcuk lehasadt… Szívük tűzbe mártva, |
| csak nézik a csikó-hullámokat, |
| mint játszanak széttört lábuk alatt… |
| Micsoda törött szobrok e tájba. |
| Tenger előtt e tarka ragyogásba. |
| Temetők fölött magasra tartva |
| hitük mályváit, föl a napba! |
| Mézsárga párkányán a földnek |
| csak állnak s egyre tündökölnek. |
| Kapák, vitorlák és luxus-kocsik |
| verik még magasabbra roncsaik |
| elszántan szilárd vonalát |
| s a fügefa, kakas és kovács |
| az időben megnőtt árnyékuk alatt |
| és forgatja ágát, égre kukorít |
| s e tisztán fénylő rend fölött azok |
| és tört szívükön az egészet |
| tartják kopár gerincén e földnek, |
| s márvány ingekben tündökölnek. |
|