Nem^*

– Láttad-e Pánt? – Ez volt első szavad. Nem!… Mert sohasem élt, de fénnyel vert át, jól tudod, e nem oly sok és teljes költeményt. A nem: mely sokszor tündöklőbb való, mint egy templom, vagy szikla, mely úgy ragyog, mint Attika fokán Byronnal Szunionba a tenger-istené!… S alatta gyönyörködött a bronz – maga a legszebb –, hajókban és halakba és testét bronzoxid takarta. A kettős nem ragyogott odalent. Az isten nem tudta, hogy isten, s a tenger sem, hogy mért oly szép e test, melyet magam se hittem… Nem láttam Pánt!… Berkét sem… Argolisz és nyers Árkádiába kopár sziklák között zörögtem, mint remeték pusztába. De elég volt a kő és ritmusa! A furulya és véső verte. Ezen táncolt az emberi, akinek nem volt teste és vérszerint se volt!… De volt erősebb, mintha tündéri nőbe fogant volna… A földi képzelet sugárzó csecsemője szakállasan és kecskelábbal bőgött és fújta sípját, s mint tanuk szoritottak közre a pásztorok s a sziklák…