Tán, hogy ráleltem^*

Sziszeg a falban a kígyó. Másutt a vályog közt ketyeg. Zölden villódzó titkokat beszélnek ki az emberek. És nem elég a seregély fürtöt emésztő fellege. Kígyót-nyelt lánnyal riogat e szőlők közt egy kék mese: a szép lányról, akit azért nem kér meg egyetlen legény, mert nem babát, de kis kígyót szül, mondják, azóta szegény. Bújnak előle… Én bizony nyomába járok… Keresem… Éden Évája, már tudom, gálicruhájú kedvesem. A vadkanok között magány szép almafája lett övé. De tán, hogy ráleltem, lehet becsentem tündéreink közé.