| Fordított torony… Mészkőből rakva. |
| Ég helyett a földet ostromolja. |
| Papja kútásó… Kereszt alatta… |
| Alig buzog már homokos habja. |
|
| Kőre forrt pincék tölgy küszöbe |
| alól az ösvény alig ér ide. |
| Méregzöld füge, gyors gyalog-bodza… |
| Nincs aki szomját vizéhez hozza. |
|
| Nem merik!… S nem meri senki már. |
| Forrása s vödre öblibe sár. |
| Boltozza páfrány, hűs moha zöldje, |
| halott oltárok permetes csöndje. |
|
| Hosszú, mély torony… Fölötte állok. |
| Néhanap hozzá le-lekiáltok |
| s nem visszhang, kőszagú szavába |
| rámvillog réteges magánya. |
|
| – Páfrányom csepegő íve alatt |
| hallgasd csak méhész-madaramat |
| s zöldállú kövek szakálla között |
| ne keresd, az a lány hová szökött. |
|
| Szarvasok tapossák iszap közé. |
| Hangja, szép hangja nyers köveké. |
| Agyarak holdja… Csőpuska… Kés… |
| Negyvennyolc, fokosok… Zöld feledés |
|
| aradi zászlója az is ide!… |
| Szivárvány tündöklő párás íve |
| nagynéha az égről eddig hajol. |
| Csak tenyér, csak vödör soha sehol… |
|
| Állj félre, kávám még beszakad |
| kiváncsi lelked súlya alatt. |
| Inkább tömess be!… Ne faggass engem!… |
| Fordított tornyom jobb, ha felejtem. |
|
| Ültess rám diófát. – Sárgarigó |
| kiáltsa rólam! – Tillió-tillió –. |
| Arany kereszt, ha kitárja szárnyát, |
| zárja le forrásom magányát. |
|
|