Nem is kettő^*

A vén vizesmalom alatt hullik, pereg a vakolat s nagy zúgásban, kéklő árban fürdöm márvány-ragyogásban. Habzik a gát mohos éle s ahogy felnézek az égre, fejem fölött, fátyol alatt látom a tüzes madarat. Kerék zugban a kék elem kettős tükre játszik velem. Zúg a malom… Csak a vize s szivárvány száll a kezemre. Fölemelem… Spektrumán át nézem a világ rozsdáját. Nem is kettő, már négy elem lobog fénylő tenyeremen.