Nem nyár s arany^*

Nemrégen itt derékig zöld búzában álltam s csodáltam tengered. Ma tarlón serceg lábam és bundában járom hófedte völgyedet… Élő hullám után dermedt fehéren… Pacsirta szó helyett rideg üresség kong körül és száll az égen… Szólnék… Köröttem nincs kinek. Csak hó és fagy és villogás… Barangolok cél nélkül. – Maga ez a tél. – S nem fönt, lábamnál apró csillagok jelét nézem fagy fényinél. Bundában én és társam a legszebb-dalú előlem hogy szalad, szegény, s míg olvasom nyomát, e téli bú elillan s zengő költemény száll és e szűzi hóba írt igékben – költők – nagy igazság ragyog. – Nem nyár s arany!… A nagy versek hitében telet megoldó szív dobog! –