Télutó idején^*

Kék volt a fa… Csúcsában dal zengett hajnal óta. Felülve hallgattam az ágyba s kiléptem az előszobába. Kék csontváz volt a fa, de zengett éterin dala. A hajnal sem állta tovább. Rálőtte első sugarát. A kék csontváz csúcsára lőtte, a zengőn, fénylőn lebegőre. Ott ült kicsinyke ág rügyén egy fekete madár. Ő hívta, mint teremtő, jöjjön virágpor felhő! S jött ő is, zengő telt dalára a nap fias arany tojása és ekkor valami mértan fénye feszült kertünk négyszögébe, s mint a negyedik dimenzió zengett a kis feketerigó.