|
E szikla oly kemény és meredek, akár az élet. Csak a képzelet pihen meg törpe mohái és
páfrányai között.
Sólyompár lakja ormát… Alattuk, a kő lábán, csalogány fészkel a galagonyában.
Ha költenek, ha énekelnek csőrük elé mészfehér madárkoponyák hullanak… A halál
tojásai… A fészek szélére gyíkok körme… A zöld termések kacsán, ha suhog a szél, halálszaltókat
vág a testetlen cinkeláb…
A fészek körül őszre fehér lesz a haraszt. A sólyomürülék mészpartjain zátonyrafutott vitorlák
csontárbocai fénylenek… Apró csigolyák gyöngysora… S mint elveszett ékszerek villognak az
egérfogak…
Mocsok és csontok fölött utrakészen ül a csalogány. Nézi a sólyomszárny nyitott sárkányát
az égen… És nem is sejti, hogy e kékség, amelyből az levág, még nagyobb és rettenetesebb, mint ez
a szikla, amelyben az lakik, s amely oly kemény és meredek, akár az élet!…
|