Altatva és ámítva^*

Mert fészkük én vagyok, este megjönnek, mint a madarak: csillognak és pittyegnek egy kicsit, aztán velem együtt elalszanak. S mikor a nap kitárja az ablakát, a rózsaszín kalit üresen lengeti csont rácsait, mert elszálltak, akár a kakaduk más forróbb égövek alá s velem hagyják e köcsögszín falut, e mérsékelt klímájú életet… De este már itt vannak újra… Felülnek a piroságú kapukra s az álom rácsai között csillognak és pittyegnek egy kicsit, altatva és ámítva, mert hajnalra itt hagynak megint.