|
Édes, kék levegő-óceán!… Sós, fekete víz-óceán!… Fénylő és sötét falnélküli lombikok.
S a kék egyvégtében csak önti az ismeretlen világok sugarait s a fekete pedig egyre csak gyűjti az
összetört végtelen energiát.
Egy fénylő, meg egy sötét falnélküli lombik?… Csak ennyi lenne
A VILÁGMINDENSÉG
leegyszerűsített lényege?…
E kettő?…
És közöttük és közöttünk akkora terek vonzása feszül – és oly messzire utal a fények
visszatérő, de soha ki nem kötő sugaraival –, hogy bár a végtelenbe emel, de mégis csak hozzád visz
közelebb, testvéri társam! Hozzád, ki egyre kutatva égsz e Kis Világban, sejtve, hogy rajtad kivül nem
egy, de tán milliónyi világban élnek nálad érdekesebb lények, akiknek gondolatát – mint a tiédet ez –
egyre csak hozza, hozza feléd az a sugár, mely ki tudja hány milliónyi éve indult el a kitalált időben, s
hozza tán olyan kontinensről is, mely azóta rég megsemmisült…
E sejtések virágai lobognak esteli asztalod körül, amíg te magad szép reménnyel és
gyilkos késsel rendezed földi dolgaidat és távcsöveiddel és szondáiddal lesed és eszed gépeivel
ostromlod az eget…
|