Világ, veled^*

A barnánál is mélyebben dagad s örvénye egyre gyűl fölém… Mint ár szennyet, csillagokat sodor ez rettentő ölén és egyre gyűl borom fölött s naponta percre megmutatja – mint zsarnok, hogy sose feledd –, mely sárkány-szív dagad fejünk felett… Fiastyúk… Fiastyúk… Hattyú… Hattyú…Fiastyúk… Medve… Medve…Hattyú…Fiastyúk… Lant, színes cukor, mit búcsún vett a megvert képzelet!   Csigaház burka, föld!   Zöld üveggolyó-világ veled harmat cseppjében reszketek.