Mert így lehet csak^*

A vasbeton sziklák között is   egyetlen út vezet. Csak az, amely magadban épül,   s átrág minden hegyet. Átrág, vagy elveszel! – És költő,   se ember nem lehetsz… Tehát tovább… Igy állandó e döntő   villámú ütközet. S ne hagyd… Az út, mit eddig jártál   saját, de millió szívért izzadtál, mint a márvány,   s nem zápult meg a jó sem tetteidben, sem szavadban!   A szép sem önmagát, Téged szolgált, mert így lehet csak   emberi a világ. Csak így, ha mindenegy magában   nemesre érleli. Még akkor is, ha e magányban   az ideg-láz veri testét, lelkét! – De így megedzve,   mint vasra szállt madár, olyan lesz minden és a versbe   is fény motorja jár.