| Ha majd az ember hangról olvasgatja már |
|
a verset s hogy mit mond a szép, |
| s könyveinket, mint lyukas kódexeket |
|
forgatja majd a többcsillagú nép; |
|
| mikor már vegytanával tölti testét, |
|
– mint ma benzinnel én motort –, |
| hogy meddig vigye utasát, a lelkét, |
|
és élni nem lesz ennyi gond, |
|
| vajjon még lélek lesz-e az, ami nekünk?… |
| csak önnön szobrát lesi s kinek istene |
|
egy gyógyszeres alkimia?… |
|
| Megérti-e dalunk?… És lesz-e násza |
| honnan tán vissza se tud emlékezni majd |
|
| Mikor a nemzés csaknem örököt jelent! |
|
És eltűnnek mind a temetők… |
| Szép lesz-e majd e kőnélküli sok liget |
|
s megáll-e ő egy ág előtt, |
|
| mint én, akit most ép egy rigó szólogat?… |
|
Ötven vagyok s gondolva rád, |
| neked írom, ki ötezerben élsz, talán |
|
e hattyúdalt ma éjszakán… |
|
Ajánlás:
| S mert nyelvünk már akkor alig-alig értik, |
|
nem lesz nagy kincs e pár sorom, |
| de tán egy nyelvtudós megérzi, mire is |
|
gondolt egy hajdani rokon! |
|
|