Tán ép azért

Itt kint is, e szőlőhegyen kint van a mikroszkóp velem. Rózsák, virágok hímporába kóstol szemem-sugára… Nem pincénk vegytanát, apró ábrákon át nézem e lüktető hegyet a szervetlen anyag felett… Átszelt otellók magja, ábráin visz magasba, vagy mint az ifjabbik Piccard én sejtek milliárd cseppjének tengerébe hullva lesek hegyünkön így tanulva… Krumpli, füge, piros bor mellett értem lassan e rendet, hogy e sejti apró edények, mint töltenek föl élet, s mint van, hogy itt ülök s lencsémen át verset írok rólad, világ! Rólad, amelyben állat és ember és növény együtt csobog e tenger sejti fény! Együtt s tán ép azért, hogy néha egy-egy cseppje az értelem legszebb tüzét szórhassa szét az egyetembe…