Egy tétel és két véglet
Egy római palota teraszáról
| Alkonyulj, szobám… Csak alkonyodjál. |
| Szürküljél lágyan… Akárcsak otthon. |
| Sok itt az isten s fényük megvakít! |
| Jöjj alkonyat! Te légy gyógyító lombom. |
|
| Gyógyíts merengő alkonyi sugár. |
| Testvéri tűz hideg márványlapon, |
| mint kis mohát az éltető meleg, |
| gyógyíts, ki hozzád szól e csillagon. |
|
| A por nem otthona… Ezt tudja rég. |
| Az ég: az sem övé… Fény-ökleik |
| hideg kést tartanak s kegyetlenül |
| villognak jólfent fényes éleik. |
|
| Alkonyulj szívem… Hát alkonyodjál, |
| akár e szürkülő márvány falak… |
| Megváltó perc… A rózsa tóra hull… |
| Emelj hajódra tiszta pillanat. |
|
|
Az orcii kanászkunyhó ajtajából
| Eső és pára… Langy mocsár szaga |
| borít… Megváltozott vidék… Az ég, |
| mint duzzadt és csúszós hinár fala |
| a nap helyett csepegve nőtt fölém. |
|
| Meghalt apám… Anyácskánk öregebb |
| s házunk ölén, mint vad virág a gond |
| dagad… És futnak a szőlős hegyek. |
| Az őrület villám-hálóba font. |
|
| A tó helyett a rét nagynéha lát… |
| A sárga és lila árkok vize |
| hozza az ázott pásztorok szagát |
| s gyomromban gombák és kondér íze. |
|
| Nincs híd… Csak cuppogó, langy, sárga gyep. |
| Térdig mezítlen benne gázolok. |
| Hol jár a nap?… Fent síró bíbicek |
| suhognak és sírásuk rámcsorog. |
|
|
|
|