Hegyi versek

1 Húz a szárnyas felhő. Seregélycsapat. Lent a tavon háló húzza a halat. Aranyszín pikkelyük konyhánkig csillan. Azon is túl! Fent csillog a napban, s pikkelyes kévék, tüzes gyöngysorok borszín fényesője házunkra csorog.   2 Farral a fülledt kukoricásnak a tüzes napban tehenek állnak. Odébb a szekér létrás árnyékába liheg a szekér izzadó gazdája. Zörög a határ… Pöndörödik, szikkad, mint ház akkora szénaboglya ballag, imbolyog a magasnádú tájba. Alig látszik itt-ott ki a háta. A tó pengéje belefeszülve kaszál a vad szeptemberi tűzbe. Mögötte a szőlők gereblye-sora indul, már villog a karók foga. Gyors keze és lába nőtt mindennek. Takarít… Sürög… Alig pihennek. Markol és indul minden parancsra. Szótlan vonul, mint megannyi hangya, vonul a levágott, bezsákolt világ tarlón, szántón és lila kerteken át. Mögötte pattogó, szöcskés föld marad s már-már a pince is utánuk szalad.   3 Mennek a búcsúsok… Énekük szálldos. Hitük szerint mennek s messze a város. Szembe velük hangos traktorok jönnek. Bámulnak a várak… Fénylenek a völgyek. Elnyújtott dalba kék acél hang dobog s vörös szívvel ékes zászló libeg-lobog fölöttük, befonva szép szelíd kékkel. Jön, megy a bölcs idő biztos lépkedéssel!