Pincei látomás

Mint pásztorok kálváriája, építve bűvészmódra egy hétdecis borosüvegbe, ily feszes keretből tágult, dérpillás, ébredő világból, mit eddig nem láttam soha: a hajnal temploma… Két pásztor zöldszínű süvegbe tartotta napját fénylő révületbe. És jöttek mind: a hattyú gyászruhák, oly arcok, mint a csont. s kik Vénusz-sarkantyúkkal léptek, a piroslábú vőlegények, s mögöttük hajnali szűzek… S e furcsa áhítatba a pásztor férjhez adta ép azt, akinek mellét sugárzó tenyerembe véve becéztem lila fényességbe… Ilyent sem láttam még soha. Mintha szárnyas kék tapéta az égen csendesen kinyílna, oly fényesen feszült körém a hajnal temploma. S egy gálicszínű kápolnában ébredtem, fönt a hárs alatt – a rom tövén –, amelybe gazdánk a kádját öblögette.