Ez szépül

Nem sírom izgat engem. A föltárt sárga földhasáb. Terhel a mérhetetlen, mert akkor is az lesz hazám. Akkor, de addig is csak, mint kés kísért a rettenet, kínoz, hogy tudjam s lássak, mit tart bennem s nyakam felett. Mit tart kemény igába a vad láncokba vont titok, s mit ad a lencse tája, ha rám vagy rája nagyítok. E vágy, e mérhetetlen ez fogható hozzád, világ! Ez szépül szét szívemben, s tollat a síromig ez ád.