És ott úszik^*

Hunyorgó szilva, fényes macska-szem. Zöld tükrén ciklámen virág. A macska néz s a halvány szirmokat élettel ringatja tovább. Szemében él… Az asztalon halott… Gyökértelen… És köztük én, meglopva őket, félig éberen tűnődöm lényük képletén. A falon három arc… Száz éve volt… Bezárul fönt a mennyezet, és ránk borul a ház, a ránk szabott, testünket őrző szerkezet. Ormáról hull a laska-vakolat. Gerendáin a darazsak építik száraz mértanuk jelét s azontúl már csupán az ég. Az borítja be lilával, kékkel szívünk, virágaink s a lét sugárral pusztulón, belélövi testének tiszta lényegét. És ott úszik ragyogva mindahány. Minden ciklámen és darázs. Vándorló fény. Fehér időbe tért. Vidíts örök-szép utazás.