Hozzák a derű képletét^*

Üres kúpok a kék hegyek. Nyikorognak a kerekek és darazsas musttól ragyogva Juppiter jön mézes küllőkön forogva. A deszkák csilló lapjain nem is hordókat hoznak itt, hozzák a derű képletit. Ledöntik fák alá, s akár e két kis tehenet, bekötik most a zöld eget! Amit a kő, a hő adott, sajtolják már az elfogott napot. Juppiter nyög. Ragyogva jön s csobogva forog a mézízű patakba. Körötte, mintha kórus zúgna. A nádzsúpból sok hosszú flóta. Pásztorok barlang-zenéje. S ami csak jött arany lovon, a rezgő fényhullámokon sörényes tűz szeptemberig, atyánk présébe fektetik. És itt csorog… A mandulák híg lombjában egy lányka áll. A melle, egyik, hegyesebb, a másik kerekebb, mint holdunk íve és hegye s az évszak bölcs egyenlete akár egy megoldott feladat, itt zsong a lábai alatt… S a cukorfokmérő üvegszára, mint görög hajó árbocfája rezeg a pannon éjszakába.