Ringass, való^*

Két fürtre leltem… Október hagyta… Akár a méz dérrel keverve. Románc és óda minden íze egyszerre ült rá az ínyemre. Aztán letörtem három ágat s a kecskerágók piros lángja a kormány vas szarvára kötve izzó szárnnyal repült a házba. Csacsi helyett két villogó kerék vitte és a nagy üvegbe bíbor öröm, gyöngyöző mosoly. Akár hajdani hellén egekbe! Pásztorbicskával kecskét, gerlicét áldozzak tán apám emlékire? Árkádiám! Te műveltarcú táj, s szép ősz, emelj apámnak térdire! Ringass, való s te messzi szellem, ki itt munkálsz most is a szivemben.