Átnyúl a sugáron*

Egry József emlékének

 
Befonta házunkat a zöld.
A tavunkat alig látni.
Egész erdőn kell a szemnek
átalkandikálni.
Befontak az évek engem.
Deres, loncos iszalag.
Mint a várat… Alig látom
magamból is mi maradt.
Üldögélek zöld lomb között.
Ezüst veri homlokom.
Ami volt, átvált a tájék.
Elhal barát, rokonom.
Az a ház is, ottan szemben
üres, mint a furulya.
Hull a nóta, mint a szájból
nótázóknak a foga.
Minden év húz egyet-egyet.
Csendesek az éjszakák.
Egyre több bor kell a pintbe.
Egyre több piros parázs.
Fény-tükrödön valamikor
csárdást táncolt a szemem.
Hajnalodik… Nézem, nézem…
Nyúl a nap felé kezem.
De csak átnyúl a sugáron,
mint a mohos várfalak.
Az emlékek zöldje-lonca
játszik ujjaim alatt.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]