Szeretet, vidámság^*

Csupa rózsaszín-lila lett a rét. Kökörcsin-láng ragyog a csorda tőgyén s a füst hasal, akár a vizsla. Hidegség ül a nyárfasorba. Már nem hűvöst, de odvas fát keres a pásztor s ott gizgazba gyújtva, hátát a langyos fa-barlangba nyomva, taplós zugával kelne útra. Fenyerből nádba csap a seregély. Fecsegve száll a füsti-fecske. Utaznak… Csupa terv s vidám csicsergés. Szívem, e dalt hát vedd lemezre! Tedd gépre… Forgasd naponta! Vidám kedvük zengése kell a szívnek, mert villan bár, de hull a lomb s ködök, szelek ki tudja merre visznek? Csicsergő, frissen cserregő lemez tavaszt idéz… Hogy jön megint csak! S hol bükk levél, tavaszra gólyaszárnyak köröznek és a tolluk csillan. Terv!… Vidám csicsergés, te maradjál köszvényre, gondra, nyavalyára víg lemez… S hogy nem megyünk, reménység, ringass a mindig kedves nyárba. S a halhatatlanság?… Száz vagy ezer évnek borostyánja, hogy mit ér? – Jelképe nézd, e rönkre fut, amelyen ülsz… Így épp az ülepedig ér! És rét és rönk és ősz fölött, ki ül, – időnk – szétfolyva tágul s titka napon és holdon túl-terülve, tenger. Hiú sziget rajt irka-firka. De itt alant a kökörcsin-lángban borját piros tehénke nyalja. Szeretet! – Vidámság! – Frissen cserregő! A szárnyatok ringasson partra. Mint csónakban, a fa odvában ül a pásztor… Bunkóján álla. Két horgász les odébb a parti sásba, jelezget nádjuk antennája.