Repülő a szőlőhegy felett^*

Szép volt a nap… A gazda tölgyfából vert asztalra kitett négy vastag poharat s míg szellőzött a pince a szorgalmas kabócák egyhangú nótájukat fújták. Ültünk… A rekkenő meleg tavába, mint a friss patak, a pince hűse beszaladt. Köröttünk úszott s páfrány és sások frissen-kéklő szárnya lengett az eltikkadt világba… Megjött a pásztor is. A balta langyos vasával dőlt a gazba. A borzok és a fürge seregély káráról folyt a szó. Csengett a hegy s a madarak csengők aranyszín, tág dalára keringtek fent, az égnek magasába. Majd rojtos ostor és kereplő elhallgatott s rózsáról kékre mélyült a táj és tárgyak éle. A négy pohár piros kadar mint erdőn a betyár-zsarát, átszűrte lángjain az éjszakát. S Patkó Bandi, Juhász s a többiek, kiket rejtett e tölgy-sziget, – pandúrok álma, – mint a makk kopogtak lombos fák alatt. Jöttek a szép fehérfogú betyáros, pajzsos vadkanok. Aztán a szentek: János, Antal lebegtek, mint az angyal a gazdák védőszentjei… Szép szarvasok agancsa fénylett a tág magasba. És lent az erdőn már haza utat alig talált a gazda. Zihált a sűrű, barna csend. Gyufánk is elfogyott. Csupán a fül maradt, s ha zizzent az avar, tudtuk: ez már nem út. Aztán egy fütty! – Egy kormos mozdonyé jelezte merre lépjünk, s egy bátran földre szálló ember gyémántként szikrázó jele elindított a kis falu fele.