Hogy érdemes^*

Jó korán őszre válván, fehérre, felelj hát: – miért jöttél?… Mi végre? Növényt, állatot késsel és foggal pusztítva eméssz az évszakokkal? – Válván fehérre ideje lenne, nyíljon a szirmod, maggal felelve. Mint a virágok, – rétjük körébe fényt áraszt lényük okos tündöklése, – akként ragyogva, földi körödbe munkálj! Zabládat csapd az időre. Hideg terében csillag igénnyel sugározz fényes szirmok hitével, mérvén a naphoz, fényhez, meleghez mit adhatsz. – Légy hű társas nemedhez! – Sorsod így nyílik eme láncolatba sziromból maggá: s újra fakadva, létnek reményét jelenbe szórva, jövendő hitét porzod milliókra!