| Hát ez honnan? Hogy ragadt a tájba, |
| ez a félig zsombékba ült csárda? |
| Elől réten, hátul meg a jégen, |
| mint a vadlúd, úgy áll a partszélen. |
|
| Útrakészen, de míg egyik szárnya |
| belelendül a nagy ragyogásba, |
| a másik, tört nádzsúp ereszével |
| széjjelesve, elnyúlik a réten. |
|
| Nem is igaz. Talán csak a forgó |
| kedvem hozta és a boroshordó. |
| A zöld rizling délibábos kedve |
| szemem elé, biztos, az emelte. |
|
| De mit keres akkor az a körte, |
| két szál dróttal homlokához kötve? |
| Villanyáram oda nem szaladna, |
| hogyha ottan csak a szellem lakna. |
|
| Kéménye nincs. Csak szabad-tűz ontja |
| s füstöl a zsúp, mint az ördög-boglya. |
| Nyárson a hal, padláson a sonka. |
| Ez a csárda igaz hogyne volna. |
|
| Még a villany sem rontja hitelét. |
| Pásztorosan hordja a süvegét, |
| mint a kanász, tarkójára tolva. |
| Körülötte villák kardos tornya. |
|
| A fényes valót ésszel bekötve, |
| de messzire világít e körte. |
| Amikor még kötéllel fogdosták, |
| bizony várak voltak e zúg-csárdák. |
|
| Berken, erdőn takaró subába, |
| s zörgő lomb közt magyarság tanyája. |
| A cégér: – Nád Jancsi! – Nem hiába |
| írták neved e csárda falára. |
|
| Hét vármegyén hiába kergettek. |
| Itt maradtál emlékezetnek. |
| Itt maradtál és én rád találtam. |
| Vályog-oltár széles e hazában. |
|
| Nagy nyugalmad, kontyod, széles vállad |
| nézem én és néz e kemény század. |
| Vályog-oltár! Még a tüzed is ég. |
| Világítsál te szép piros emlék. |
|
|