| Piros a bor… Kemény a donga. |
| Szívemben mintha csárda volna. |
| Muzsikál benne egy barna cigány. |
| Hallgatom… Játszik a citerán… |
| Egy-egy pohárral hegyibe öntve, |
| recegteti jobban, aztán dől könyökre. |
| Tűnődik, tűnődik csárdán és magán … |
|
| Hallgatok szívemre. – Mit is recegtet |
| szétfutva a nóta az erekben? – |
| Mint a részeg, kegyetlen kimondja, |
| s ujjam tapintja, szemem, agyam tudja: |
| negyven elmúlott már ez a csárda, |
| negyvennél több már a cigánya. |
| Deres üstök borul a homlokra. |
| Szárad… Szikkad borda, szár és donga. |
| Rápislog a lámpa… Dideregve látja… |
| Recegteti s néz a méretlen világba… |
|
| Csillag alatt vizek-közti porba |
| kétmilliárd cigány húzza-húzza. |
| úszik a sok áradó hang messze: |
| néma, fényes jég-azúr mezőbe, |
| csillag-szűrő felhő-gleccserekbe… |
| Fülelek… Nézek… – Mit, kinek izennek? – |
|
| Végtelen vágy száll a végtelennek |
| s mintha innen üresen maradna, |
| mintha minden szállna csillagokba, |
| s kékbehajló parton a sok csárda |
| kegyetlen szép tenger szélin állna. |
| Fülelek… Nézek… Vacog bent a cigány! |
| Keresgél a húron, a jeges citerán. |
|
|