Szicília^*

Minő kartánc! Varázsló lendület! A várak, mint a harcosok s a templomok, mint zsenge jón szüzek dobognak fent az ormokon. Csillámló lándzsák… Forgó fátyolok… Csigától fényes partszegély szikrázó testén habzó ár suhog… Combjában pezsgő szenvedély. Szirtfoktól szirtig táncos ív hajol. Feszül, lazul a kék ideg s a könnyű nyíl végén a hattyútoll fejem s a nap fölött zizeg. Ijját feszíti a történelem. Hárfától mámoros halak hajót cipelnek habzó tengeren s kék áram ég a víz alatt. A négertestű kőre rózsa fut. Tajték fodrozza melleit. Szétfröccsen és a messzínai út tüzes kígyója felsziszeg. Gyűrüzve fut, amerre habra-hab feszül. Szemében két sziget. Ében-sötét, milyent a láva rak, ha már kihülve megpihent. De forr, mint antik oltár füstölög s körötte népek, istenek kartánca leng s az Aetna-jég fölött Vulkán rózsái lengenek.