Parton^*

1 Villogott, mint halnak pikkelye hegytetőn a nyárfák levele. Közöttük ragyogó zölden kelt a hold. Éppen fölöttem. Harsogott a rigó a nádban s dalát a tónak tükre egyre csak itta. Veszett a dal… Omlott a forma… Csobbant az ólom… Aztán horgommal együtt, akár a tavi táj, eltűnt egy loccsanó hinárbokorba.   2 Aranyló málét színarany halnak. Hűvös szelet rózsás alkonyatnak. Egy kis szerencsét horgom hegyére s fölvésetem kékeres kőre: „Amíg élt, volt pár kedves napja. Amit kért, olykor meg is kapta.   Íme hálás érte.”