Mézöntő^*

Jött a néma szó … A könnyű dal. Acélt hozott és kötelet. Egy angyal hozta fényes szárnyain s megállt a szőlőskert felett. A hamvashúsú, zöld magok gyökérig meghajoltak. És átszóltak a körtefák a szomszéd asszonyoknak… Ezer tavacska nyílt a hegybe. A gálicos kutak vibráló párát permetezve fújták az égre-dőlt utat és lett a hegyben nagy csuda: akár egy dallal gyöngyözött madár elindult fölfelé a mandula. A prés alája bújt. Köréje szállt a kert s a kék szüret megcsordult odafent… Az öblök fényes, nagy sajtárjai az égi musttól kezdtek forrani s midőn csordult a sok edény, hajót hozott egy csónakos-legény. A szőlős táj, mint tág, lépes keret fölitta mind a mézöntő eget… S az angyal lábait megint a fölnyílt kék kutakba mosta s kinyitva könnyű szárnyait elszállt a felhős nádasokba.