Az égi tigris^*

Örök a szél… Örök a tó és nincs szeme és nincs füle… Örök fények aránya jár a pázsitos fübe… Örök hegyek… Örök vizek nem látják és nem hallják az Égi Tigris lépteit, bíborban izzó száját. Kék, égő íriszek között lapul kegyetlenül. A minden kezdetén hasal, magányosan és egyedül. Övé a hegy… A fényes terraszok… A csíra, mely az édes partra lép. A párnás körmök kedviért hullámzik dzsungel és a rét… Előtte, izzó két szeme előtt az élők csordája szalad. A zúgó, nagy háló felé özönlik minden áradat. Özönlik és hálót nem ér. Ezernyi négyzeten üvölt a rés! Kék, égő íriszek között lapul kegyetlenül s szakálla szebb, mint mákszirom. Gerince, kényes liliom. A szőre, fénnyel öntözött arany. A körme kékre-izzított acél s kegyetlen, mint a messzi cél! S a csorda megrettent szive két angyalt lát a szemibe.