Öreg vízimalom*

Már ötven éve áll e malom.
A tájban maga az unalom.
Mozdulatlan, sárga fala
vibrál, mint kénszín ballada.
Zöld rétben sárga ballada.
Szeme törött és fűzből a haja.
Patakját régen elvezették.
Odébb zúg. Ám az emlék
mohái sűrű erdején
fölragyog néha kerekén,
s rámnéz, ki olykor alatta
ülök rózsa-por alkonyatba.
Kerék alatti sima tóba,
mint hattyú ül horgom úszója.
Lencsés vízalatti tájba
lesek virágzó kék hinárba.
S áll a malom fölöttem, árván.
A tó vizén még csiszolt márvány,
de már-már robbanásra készen
feszül a liliom-vidéken.
Ötven éve áll e malom.
Bontja, őrli az unalom.
Mozdulatlan, sárga fala
vibrál, mint kénszín ballada.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]