Mit apám tanított^*

Nevelt vagy tízezer fiút és mindig tiszta lánggal. Örökké ellenzéki volt. Nem alkudott meg a királlyal. Nem engedett a negyvennyolcból. Tízezret eképpen nevelt. Szava kiszállt az iskolából. Falun, pusztán életrekelt. S lett tízezer édes fia, – így szólított, ez volt szava, – kit mind a szabadságra oktatott tüzes akarata. A történelemből vadul ezt a szót ragadta ki. – Ember csak véle lesz a nép! – Ezt szokta tanítani. Így ötven év alatt maga verbuvált egész hadat. Foktól-Fokig ez harsogott toborzó zászlói alatt. És mosolygott… tudta jól, nincs ki legyőzze seregét. Győzhetetlen, mert szívébe véste, mit kíván a nép! És egyszer sem hívta össze. Még inkább küldte szerteszét. Veretlen az a had, amely szétmenve gyűjti erejét. Mosolygott… tudta, ellene nem termett fegyver és vezér… Tízezer szerszám, majd család, szinte már kisebb néppel felér. Mint várról-hullt vezér, úgy vesztette életét. S faláról ma, hogy körülnézek, tudom, apám nem hiába élt.