Két hattyú-szárny^*

Liliom közt állt a malom. Sárga fala, mint a méz, úgy ragyogott a patakon. Sokszor néztem és idéztem. Velem járt és dünnyögött zöldhamvas bükkfák között. Kripta állt e szál-erdőbe a sárga malom fölött. Karcsú jón oszlopok körbe karikáztak, mosolyogtak. Dünnyögött a kis malom liliomos patakon. Nem is egy nap, míg hevertem, néztem a porló magot, mint a szellem a berekben, szállt a búza fehér lisztje s tűnődtem a csontokon, heverve e dombokon. Őrölt a domb és a malom. Mosolygott a kripta fent. Homlokán, mint kék liliom fénylett az ég. S ahogy néztem, fölemelt két hattyú-szárny s szálltam, mint a könnyű árny.