Babérliget volt^*

Vízmarta völgy silány bozóttal. Kavics, agyag és mész keverve, mint tört gigász széthullott teste. A nyájnak sincs reája kedve. Patak helyett torz omladékok csörögnek árkán. Szinte már csodás e roppant pusztulás. A pásztor nézi… Babérliget volt. Árnyán egy istent ringatott a márvány. Vállát a pápa vitte el. Ágyéka tükrét meg a császár. Folconak már csak kő maradt. Tűzhelynek rakta és a háza meleg, ha ajtaját bezárja. És mondd: – A lelke? – Pásztor: – Olvastam róla versbe. – Kietlen, bokros, törmelék. Ez itt az Abruzzo vidék. Mint tört gigász széthullott teste. Patak helyett zord omladékok csörögnek árkán. Szinte már csodás e roppant pusztulás.