Csukázó^*

Nádas parton friss tűz ropog. Jeges vízbe lóg a horog.   Pattog a zöld fűzfa ág. Reves bőre habot senyved. Ujjam begye majd megdermed,   mint a szeder kékül már. Cincog a nádszál dereka, körmös szellő hajtogatja.   Táncot jár rá a bokám,   amíg lesem a csukát. Fejem fölött vadlúdcsapat szárnya suhog, ahogy halad.   Téli nóta, suhogó. Égből hallom. Lent meg látom. Vígan húzzák a gúnárok.   Tükröt tart a téli tó. Alattuk a nagy hínárok erdősége már elmállott,   de a tűhegyes fogak   riogatják a halat. Mint a rókák faluvégen, lapulnak a nádasszélen   lenti, hűvös utakon. Zugoly, csárda befogadja, mint a zsiványt a barlangja   hajdan erdős partokon. Útja, zuga van a víznek, több, mint három vármegyének.   Duplapuska, vaslakat,   nincs pandúr a víz alatt. Megy a csónak… Piros szárnya disznót ringat át Zalába.   Mustot cserél a gazda. Kicseréli s már nem disznó, helyette nagy hasas hordó   gurul ki a harasztba. Kékre festik a sirályok hófehér tollát a lángok.   Szárcsa játszik s a vöcsök   búbján jönnek a ködök. Mint az álom… Mégis vastag. Bársony a csend, mégse hallgat.   Hujj, de körmös! Hejj, de szép! Köd szitál a deres partra, horgom éles hegye tartja,   máskép eltűnt volna rég. Hogy a hajó betaláljon, hujjogatok, mint a pásztor,   s bár zsákomban egy csuka,   vígan ballagok haza.