| Ismét a tó s a meghitt környezet. |
| A ház… a tölgy… a megszokott jelek. |
| A tettek biztos, pontos hangjai, |
| amint az ember él, úgy hallani. |
| Háromszázhatvanöt nap ritmusa |
| dalol. A kút és műhelyek vasa |
| perel, villámlik s mint az út vezet. |
| Hangjukban tiszta, csengő felelet. |
|
| És kint a békák… Kutyaugatás… |
| Sűrül az est, zizeg, akár a sás. |
| Az éles tőrök horgas szálai. |
| A berki táj fülledt villámai. |
| Hajnalban naspolyák és almafák |
| zöld lángjain az ébredő világ. |
| Az első fényben ujjaid nyoma |
| nyílik, akár a tárgyak mosolya. |
|
| Rigód az ágon édes, hajnali |
| füttyszóval kezd a napnak vallani, |
| bátrabban, mint e vers s piros virág. |
| A tó fölött egy fényes szekfű-szál. |
| Nem is szekfű, de hófehér sirály |
| lebeg, mint tüll, szép menyasszonyuszály. |
| És délután a langyos záporok |
| sistergő szárnya zeng a lombokon. |
|
| A terhével lereccsent körteág, |
| mint ifjú költő, kit villám talált, |
| s körötte égnek, földnek szabadon |
| hullámzó versei a zöld habon. |
| Köztük, mint karcsú, tűzvégű ladik |
| színes szivárvány hajladozik. |
| Kezemben tollam, mint lapát nyele. |
| Ringat az élet tiszta tengere. |
|
|