Éhes gulyások^*

A nyáj bement. Magam vagyok. Köröttem nádas táj ragyog. Bíbic csapong és füttyöget az árva ágasok felett. A tó bolyongó szelleme fületlen köd-csacsira száll s itatni kezd az alkonyat totyogós partjainál. A fordulás hűvös keze ráhull a sásos testire s a nád közül, mint nagy halak tört csónakok sóhajtanak. A hold kifoldja törzsüket. Borral, búzával rakja meg s éhes gulyások álmain cipóval telt uszály remeg. Hajnalra, mint csigák nyoma, a nád közt fényes pocsolya jelzi, a bárka merre ment. Nyomában árva kút mereng.