| Az iskolát most látom nagynak én. |
| Hol egykor úgy kínoztak engem, |
| nagy, sárga, vén falán fáradt szemem |
| most egyre-másra rajt felejtem. |
|
| Mint égi ablak egyre-egyre nő. |
| Majd oszlopos csarnoknak látom. |
| Kihalt honom fölött te légy a jel |
| e fegyverdúlta déli tájon. |
|
| Te légy a jel és ódon könyveid |
| és szobraid nemes vonása, |
| mint szemre fény és szívre édes ír, |
| úgy hulljon házunk asztalára. |
|
| Vén hársfasor alléja most vezess. |
| Legyél a félig-vaknak rácsa. |
| Ne hulljon mélybe s légy a rabnak is |
| mézhomlokú jó porkolábja. |
|
| Vezesd e sárga, vén falak közé, |
| melyek szemében egyre nőnek. |
| Ágyutlan váraink, vén iskolák, |
| ti vagytok szárnyai jövőnknek! |
|
| Mint hajdúk hajdanán, sáncok ölén, |
| szorítva kardjuk s bibliájuk, |
| úgy légy nekünk tudás, szívünkrenőtt |
| szabadon választott királyunk. |
|
|