Utolsó pohár^*

Úgy jó a méreg, ha sűrű… A barna füst, a mákony áldott az agyban és szemen. Így nézz körül e tájon. Legszutykosabb pipádra gyújts, a legsűrűbb bagódra. Szívjad gyomrodra parazsát. Így nézzél otthonodra. A szilvafádból rakj tüzet, hogy ágat se találjál. Parázsra vessed köteled. Így járj körül a háznál. A kancsóidat öntsd tele, ha nincs bor, gálickővel, így kékítsed föl rút eged, játszván e vad idővel. Ha nincsen, most szerezz, nohát! hogy sistergő agyadba zengjen, mint őrült bőgőszó a híres kocabanda. Úgy jó, ha kocsma most a fej. Ne értse, mit zokog az ész. Úgy álljon, mint a süllyedő hajón a részeg tengerész. A szentektől se várj csodát s nehogy szólítsad néped. Lefejti legszebb gombjaid. Jobb társad az enyészet. A borba süllyesszed fejed, mint vödröt ágas géme. Tört délibáb öléről nézd, mit végeztek az égbe. Úgy jó a méreg, ha sűrű. Égesse szénné a hited. Ki látta ezt, az tudja jól, számunkra nincs reménysziget. És nincsen nép és nincs haza. Évszázados önzés bűne lerázta, mint a gyenge szél szilvát leráz a zöld fűbe. Kéken, így fekszünk és lilán. Fejfául szúrd pipádat s nagyálmú füsttel írd fölé e szertemálló tájat.