|
Kakuk, ne szólogasd a nyárt, |
| a zöld berket, a lombok mélyeit. |
|
Szemembe tán még könny szökik |
| s megátkozom koromnak híveit. |
|
|
Légy néma, mint a puha kő, |
| melyből hangot pöröly sem csal elő. |
|
Kakuk, ne szólogasd, mi szép. |
| Bádoggal fedd az emberek szívét. |
|
|
Légy néma és olyan süket, |
| miként az ég s maga a földanya, |
| mint pusztul átkos méhe magzata. |
|
|
Kakuk madár, keress hazát |
| más csillagon. Kerüld a földi fát. |
|
Repülj! Gyökere vért eszik, |
| és átkot szív. A földje mérges szik, |
|
| sziszeg a lomb, virág, a szén, a gép! |
|
Mint sátánfej forog a Föld! |
| Kakuk, zöld erdőd csak mesékbe szép… |
|
|