| Lassan már itthon senki sem marad. |
| Maholnap én is zsávolyban leszek. |
| Hírünk kizengi majd a kék harang |
| és emlékünk a vén, kis emberek |
|
| idézgetik a műhelyek előtt. |
| S ahol oly csendes most a fújtató, |
| a rossz kovács híre is égre nő |
| és tetteit dicséri mind a szó. |
|
| – A csőszünk is derék volt, emberek, – |
| és bólogatnak rá a szilvafák. |
| Ezüst fényt oldanak a fellegek |
| és egyre szépül, tisztul a világ. |
|
| A zöld torony s a széthullt vár alatt |
| kék szárnyat ölt a bánat és a bú |
| s a rosszcsontokba, aki megmarad, |
| emberszívet farag a háború. |
|
|