Vonzod és veted

Jégtollú fákról kristály zuhatag… Habjában csipkés pávák alszanak. Horgolt erdőket penget az ablak, szebb tájat nem szőhetsz magadnak. Szakadék fölhasadt magánya mered az egynek-vélt világra. Kétoldalt zsongó, dermedt fürtöket ringat a fagyott ablaküveg. Mint a halász, zöld jégpáncél alatt, lesheted innen világodat. Merőleges és éles vetület szórja rád a mennyei tüzeket. Fényüket vonzod és veted magasba. Előtted röpköd szivárványszín labda. Kapkodja szemét a körtefa ága, mint ütő vág a fejsze utána. E sarki álom szeme te lennél? Jobban tennéd, ha reálehelnél s omló könnyét öledbe fognád és elringatnád a mosolyodnál.