Gyümölcsfáimhoz

Sűrű, fonódó ágbogok, ti földből nőtt élő jelek, ámulva nézem lombotok. Tanítsátok kertészetek. Tanítsátok, hogy mit üzen a mélyen-hullámzó gyökér és lombveréstek mit susog, mert annyi sok titok kísért. Tíz éve álltok itt, derék jó társaim, szép karcsú fák, s nem ismerlek még bennetek! S míly óriási a világ… Ne vessetek meg mégse, fák. Bevallom, lám, mit sem tudok. Fonódjatok az égbe szét. Hullassátok rám titkotok, hogy lomb, gyökér s a csillagok, a föld, az ég testvér velem. E rémítő ember-magányt, jó fáim, tán így feledem.