Őszi hatsorosok

1 Olykor cseperészik. Néha meg süt a nap. A szőlő tőgyes lesz. Már cukros a gyümölcs. És biztatom magam: igyál és újra tölts, mert hegyi pásztorom, virágod ágra kap s magányos ajtódon a hírnév bekopog! Elreppent verseid fénylik az alkonyok.   2 Reggel a mézesbáb édes szaga ébreszt. Nem kell a kandalló, de elkél a szoba, s egyre nyersebb a nap, mint az új mostoha… Hová megyünk innen? – tőlem ne is kérdezd. Versem csak elrepül. Senki sem emleget, borzasfejű felhők hozzák künn a telet.   3 Átlátszó lett a víz. Kékebb a hegygerinc. Írunk irón nélkül. Szüretelünk némán… Hold a bicskánk éle. Macska ül a létrán… Valaki messziről kendővel integet, talán a kedvesem, talán a képzelet, tán a halál maga, Istenkém, meglehet.