Merengő

Hátam mögött kozákok járnak. Előttem áll egy néma vár. Hová léphetnék önmagamból, egyre szűkül már a határ. Mint őrségen a sivatagban, csak áll és néz a katona, ily értelmetlenül vigyázok: öt lépés ide és oda. Mit kutattam, megnyúlt fölöttem, de tartalma lassan szűkül – az ég –, mint cső végén a tájék; s vonzó, nagy rendje egyre hűl. Könyvtárak sűrű őszi csendje, s a versszülő présházszoba ledőlt és nem maradt belőlük, csak a munkácsi iskola, meg az, hogy enni s inni kell még, hogy éhen ne vesszen a rab! S a költőt őrző régi vár áll, mint síkságon a kődarab. Munkács