Kriptaajtóra

Bedőlt a vén kripta… Kiröppent az angyal. Suhogó szárnyain elvitte a titkot. A lármás valónak odvába tekinthetsz e meglazult résen, mit az idő bontott. Itt vesződtek ők is, nem is olyan régen. Csemetefáik még árnyalják a házad, de már egyre ritkul tornyos koronájuk, s öregedő törzsük gazdájukkal szárad. Avas csizmájukban tört csontjuk harangoz. A rokon gyerekhad elcsente gombjukat. Gyűrűjüket cigány, s mi hajdan villogott, tervező agyukban féreg rág már lyukat. Vágyaik velük és együtt kopnak velünk. Süllyed, keveredik a változó világ. Méhesük szénáján az elmúlás hortyog, s hulló életünket beszövik a mohák…