Dalolva állsz^*

Hajdanában kripta állott itten, de szétszedték s a szúvas csontokat közös sírba rakták szunyókálni a döngicsélő hárserdő alatt. Egy szőlőtő maradt mutatni csak, hogy itt pihent a pusztuló család. Fonódó jel a hullámzó időn, mely tornyosul, takar, mint víz s a nád. Légy üdvözölt hát, bajszos, vad borág! Porukból nőtt szép, közvetlen rokon. A véneink derűs vonásait mintha látnám suttogó lombodon. Dalolva állsz az elmúlás fölött. Az életed dús fürtbe ringatod. A vándor és madár úgy gondol rád, mint kedves házra, hol már jóllakott… Légy üdvözölt hát, enyhítő borág! Kettősen is kedves rokon velem, ki úgy élem, mint te sírunk fölött, a vak halál tövén az életem.