A tihanyi szirtről

Hadd lássák újra, hogy kik voltatok,   kiizzott, szép, csúcsos hegyek! Lobbantsátok föl szőlős ormotok,   dübörgő dalba kezdjetek! A jámbor nép csudálva nézzen rád,   boröntő, lávázó vidék! S te vers, tüdődbe szippantsd föl dalát,   s visszhangod verje boltos ég! A vak kovács, míg izzad műhelyén,   gomoly felhőket fúva, korunk ködéből végre szárnyasan   repülj vállamra, Múzsa! Segíts, Múzsánk! Hadd nézzen föl reánk   a nép és kéktavas vidék. Cserdítsük hát az igazság dalát,   mely úgy csattan le, mint az ég! S ti széllel zúgó hárfás omlatok,   zendüljetek velünk! Hegyek, lobbantsátok fel füstös ormotok,   lávázó dalba kezdjetek!